Eredmény(ek) 8 mutatása
Egyéb Főételek GaSZTORIK Okos szénhidrátok

ÖKO grillezés túra közben, az erdőben

A hétvégén végre kiszabadultunk egy kicsit a természetbe, óriásit túráztunk. Eddig is azért elmentünk sétálni a környéken, de az persze sehol nincs egy erdőben tett túrától. A friss levegő és a csend az, amire szükségünk volt most. Már nyitva vannak az éttermek, ami a turistaközpontok környékén lévő vendéglátó egységekre is vonatkozik, de mi inkább úgy …

Egyéb FORRÓ LEVESEK Levesek Mentes ételek Okos szénhidrátok

Villámgyors vöröslencse krémleves kolbász chipsszel

Ma forró, őszi levest terveztem készíteni, azt a verziót, amelyik tápláló és igazán felmelegít. Volt itthon egy szép adag vöröslencse, így született az ötlet, hogy a krémleves repertoáromat bővíteném egy lencsés változattal most.  Mit érdemes tudni a vöröslencséről? A vöröslencse egy szuper alapanyag, mégse annyira ismert, most leírom előnyeit, így talán majd neked is megjön …

Egyéb Főételek GaSZTORIK

Lecsóhatározó – A világ lecsói receptekkel

Itt a nyár vége, ami nálunk egyet jelent a lecsó szezonnal. Viszont annak is itt van az ideje, hogy az itthon ismert és népszerű magyar lecsón túl egy kicsit kitekintsünk és megismerjük a világ többi országának hasonló ételeit is. Ebben az összefoglaló táblázatban remekül látszik, hogy melyik változatnak milyen zöldségek az alapjai, valamint az is, …

Egyéb Főételek GaSZTORIK

Lebomló öko grill – Leteszteltem

Környezetvédelmi erőfeszítéseimről eddig keveset írtam, itt és itt olvashatsz a témáról. A háttérben azért én aktívan figyelek arra, hogy minél kevesebb szemetet termeljek, a keletkezőket pedig szelektíven gyűjtöm. Amúgy a háztartási mosó- és tisztítószereimet is leváltottam már olyanra, ami a természetre nem jelent káros hatást, ezt ígértem már, de még nem jutottam el odáig, hogy erről …

GaSZTORIK

Olasz gasztro kincsek lelőhelye – Ínyenceknek kötelező!

Három felejthetetlen órát tölthettem el a Bottega del Tartufo Delikátesz üzletben, ugyanis meghívást kaptam az üzlet tulajdonosaitól, Pasqueale és Noémi láttak vendégül.  Ez a hely a Budagyöngye Bevásárlóközpont egyik gyöngyszeme, ahol annyi különlegességet talán az ember, hogy alig győzi csodálni. Nem is egy, hanem két kis üzlet van egymás mellett az egyikben sajtokat, üveges finomságokat …

Egyéb

Karácsonyi menü extrákkal

Elkészült végre az ünnepi menüterv, vagyis az, hogy mik lesznek már rég körvonalazódtak, de most jutottam el odáig, hogy véglegesítsük egyrészt, másrészt már a megvalósítás is elkezdődött. Bevezetésként annyit mondanék, hogy én még soha nem főztem karácsonykor. Sütiket ugye mindig csináltam, de a karácsonyi ebédek és vacsorák soha nem nálunk voltak. Tehát idén először nálunk …

Családi receptek Egyéb Sós apróságok

Szarvas kolbász katonák – Ínyenc falatkák

Idén nálunk lesz a Szenteste vacsora, így már javában azon pörgök, hogy mi legyen majd a menü.  Sok ötletem van már előételnek, levesnek, főételnek és desszertnek is. Lesznek klasszikusok az biztos, de nem én lennék, ha nem találnék ki valami extra újdonságot. Nehezíti a feladatomat, hogy kb. ahányan vagyunk annyiféleképpen eszünk. Én ugyebár az IR-es …