Édességek Egyéb Okos szénhidrátok TÚRÓS SÜTIK

Rákóczi túrós mousse – Diétás jutalom

Valami habos és könnyű túrós finomságon törtem a fejemet a napokban. Arra jutottam, hogy mi lenne, ha egy jól bevált vonalat, a Rákóczi túrós kedvenceim egyikét (linzer, kosárka, süti) ötvözném egy mousse csodával. Mindkét kategóriában vannak már receptjeim, de ilyen kombináció még nem készült. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nagyjából ez a családi elvárás, ami a túrós süti receptek számából is látszik, ugyanis ez a 26. számú versenyző. Jesszus, most számoltam össze, ezen még én is meglepődtem. Ráadásul ezek még csak a sütik, még vannak azért sós túrós ételek is, csak hogy erről a kategóriáról se feledkezzünk meg, itt mindegyik megtalálható.

Szóval szinte már az elején elkönyvelhettem a sikerét, főleg ha arra gondolok, hogy ez ennek a receptnek a második próbálkozása. Az elsőről nem készült kép, amire nagyon jó indokaim vannak. Egy pillanatra megfeledkeztem arról, hogy a mousse egy könnyű, tejszínhabos csoda, hő hatására nem reagál túlságosan jól. Tehát erről az apró részletről pont akkor feledkeztem meg, amikor úgy döntöttem, hogy a tojáshabot rásütöm a sütőben. Nos a jó hír az, hogy szép lett a tojáshab, a rossz hír pedig, hogy a desszertes tányérokat kis tálkákra, a villát pedig kiskanálra cseréltem.

Okos ember más kárán tanul, tehát jegyezd meg! Mousse tortácskát soha, de soha nem teszünk sütőbe. még egy egészen kis időre se!!!!

Na de ez itt a második próbálkozásom már, ami szerintem nagyon jó lett. Hozzáteszem, hogy a csúnyácska kanalas változat is elfogyott pillanatok alatt.

Hozzávalók 7 db tortácskához:

Kekszes alaphoz:

125 g keksz, én Korpovit kekszet használtam

10-12 g vaj

4 tk cukornak megfelelő édesítőszer (negyedannyit használtam)

 

Krémhez:

200 g túró

3 dl tejszín

5 g zselatin

15 g habfixáló

4 ek cukornak megfelelő édesítő (negyedannyit használtam)

1 teáskanál vanília kivonat, vagy aroma (vaníliás cukorral is helyettesíthető)

1 citrom héja

 

Díszítéshez:

 2 tojásfehérje

2 kanál porcukornak megfelelő édesítőszer (Nyírfacukor porcukor helyettesítőt használtam)

100 g sárgabaracklekvár (saját készítésű cukormentes lekvárt használtam)

 

Elkészítés:

A kekszes alap elkészítését itt leírtam már, azért megismétlem, hogy itt is meglegyen.

A kekszet az édesítővel az aprítóban ledarálom, a vajat megolvasztom, majd az aprított keksszel összekeverem. Egy kb. 10 cm átmérőjű forma köré fóliacsíkokat teszek, vagy desszertgyűrűt is használhatsz  (olyan vastagságú fólia, vagy celofán kell, ami így megáll) erre rásimítom a fóliacsíkokat, beleszórom a kekszes morzsát, majd egy kiskanállal megdöngölöm és így hűtőbe teszem kb. fél órára.  A fóliára azért van szükség, mert ez tartja majd a mousse-t, amíg megdermed. A kekszmorzsa tömörítésre pedig azért van szükség, hogy tömör, stabil legyen.

A krémhez a túrót áttöröm, belekeverem az édesítőt, a citrom héját és a vanília kivonatot, majd a meleg vízben feloldott zselatint. A tejszínt a habfixálóval habbá verem, majd először az 1/3 részét keverem a túróhoz jó alaposan, ezután a többi tejszínt is hozzákeverem, de itt már óvatos, körkörös mozdulatokkal, hogy a habot ne törjem össze.

A krémet a kekszes alapra töltöm, majd az egészet lefedem egy fóliával és kb. 6 órát hagyom állni. A habhoz a tojást habbá verem  az édesítővel, habzsákba töltöm és egy sütőpapírra tetszőleges mintázatot készítek. Lehet rácsozni, nagy karikát formázni, vagy csak ilyen apró habcsókokat készíteni, amilyet én csináltam. 100 fokra előmelegített sütőben kb. 2 órán át szárítom úgy, hogy a sütő ajtaja egy kis résnyire nyitva legyen. Tehát a habcsókok külön sülnek, nem a sütivel.

A tortácskákat kiveszem a hűtőből, a tetejét megkenem baracklekvárral, majd a teljesen kihűlt habcsókokat a tetejére rakosgatom. A lekvárt úgy is teheted, ahogyan a jobboldali sütinél látszik, a habcsókok közé kis halmokat. 

3 Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük