Főételek

Klasszikus dödölle – A zalaiak büszkesége

A dödölle sajnos méltatlanul mellőzött étel, pedig semmi okunk rá, hiszen gyorsan elkészül, pénzkímélő étel, na meg persze nagyon finom. A zalai vendéglátóhelyeket leszámítva elég ritkán lehet étteremben találkozni vele, de az is érdekes, hogy akinek említettem az ételt, rögtön visszakérdezett, hogy az mi? Jobb esetben csak azt nem tudta, hogy pontosan mi, de valahol …

Sós apróságok

Virslivel töltött óriás krokettek

Krokett gombócolás közben jutott eszembe kb a 60. diónyi golyó után, hogy jó lenne kicsit felpörgetni az eseményeket, csak fogyjon már el a tészta, így a maradék mennyiséget fél szál frankfurti virsli köré gyúrtam, mehet egy kis zsemlemorzsába, aztán lefagyasztottam. Jó lesz majd valamikor. Nos most jött el ez a pillanat. Elő a spéci töltött …

GaSZTORIK

Egy hely, ahol dorombolás is jár a kávé mellé

Macskabarátoknak, sőt egyenesen a macskák rajongóinak szól a következő cikkem. Budapesten láttunk már macskás kávézókat, sőt van, ahol nem csak cicusok, hanem egyéb szőrös kedvencek, vagy éppen szőrtelen csúszómászók környezetében fogyaszthatjuk el kávénkat, vagy sütinket.Név nélkül, de megjegyzem azért ezek a helyek hagynak maguk után némi kívánni valót, nem voltak tiszták az állatok, vagy a …

Édességek FRANCIA DESSZERTEK Okos szénhidrátok

Szilvás galett, azaz gyors linzeres süti szilvával

Ismertek, hogy piterajongó vagyok. Tőlem lehet sós, vagy édes, nyitott, vagy zárt, quiche, tartlette, vagy hagyományos magyar piteféleség is, mindig meg lehet sérteni vele :). Most egy negyediket csináltam, a korábban már bemutatott galettet.Korábbi almás testvérét itt találjátok. Ezt a vékonyra nyújtott tésztát ezúttal kör alakúra hasonlító formára nyújtottam, nem kell kézügyesnek lenned hozzá, csak …

Sós apróságok

Juhtúrós köményes lapocskák – Ha gyorsan kell valami ropogtatni való

Nemrég vasárnap átszóltak a barátaink, hogy akkor átszaladnának egy kis dumcsizós délutánra. Tök jó, nagyon örültünk neki, akkor enyém a konyha, Tibi tedd élhetővé a nappalit!Mit csináljon az ember, ha vasárnap, amikor újabban nem módi már, hogy nyitva legyenek az üzletek? Mindig kell lennie itthon néhány titkos túlélő tartalék alapanyagnak az ilyen esetekre!Korábbi mártogatós sós …

FORRÓ LEVESEK Levesek

Díjnyertes zöldségleves – Minestrone az igazi

Beteg voltam a napokban, elkaptam valami csúnya bakteriális fertőzést, képzeljétek, annyira magam alatt voltam, hogy több mint egy hétig nem fogtam fakanalat a kezemben. Enni azért ettem ezt azt, csak a túlélés kedvéért.Gyógyulásomat pedig egy igazi ősz indító levessel ünnepeltem, ilyenkor ez nagyon jó, hiszen a hűvösebb idő miatt kívánjuk a leveseket, mivel még csak …

Édességek FRANCIA DESSZERTEK

Segítsüti 2015 ősz – Fűszeres trüffel tortácska

Ismét eljött az őszi Segítsüti ideje, idén az a megtiszteltetés ért, hogy én is benne lehetek a 30 segítő szándékú bloggerből álló csapatban. 🙂Amennyiben esetleg eddig nem hallottatok volna a kezdeményezésről, akkor elmondom, hogy, ez egy jótékonysági sütiárverés, ahol a felajánlott sütikre lehet licitálni, a bevételből pedig minden évben valamilyen nemes célt támogatunk. Ezúttal a …

Egyéb

Görög saláta – Ahogy én szeretem

Ugyan nyár vége van, de annyira finom és imádjuk ezt a salátát, hogy az ősszel még párszor biztosan elkészítem én is. Lehet enni önmagában, vagy lehet köret is sült húsok mellé.Ami a gyengém, hogy mindig juh- vagy kecsketejes fetasajtot használok hozzá, amit” krémfehér sajt” néven árulnak, na annak semmi köze a fetához. Viszont ha jót …