Főételek Tészták, rizottók

Csirkecsíkok tejszínes cukkinimártásban

Egy kedves munkatársam hozott a telekről friss és teljesen bio cukkinit, nekem is adott belőle egyet. Nagyon szeretem a cukkinit, a legjobb benne talán az, hogy teljesen semleges íze van, így nagyon sokféle módon lehet elkészíteni. Csináltam már többször paradicsommártással, bruschettának is nagyon finom. Ez utóbbi megtaláljátok az előételek között. Főzeléknek, valamint rántva is nagyon …

Sós apróságok

Füstölt makrélakrém, ahogy én szeretem

Ez az étel egy kellemes emlék, az egyik kedvenc tengerparti, hangulatos étteremben elfogyasztott vacsoráról.Előételnek ettük a füstölt makrélából készített pikáns krémet.Mártogatni valók pedig lehetnek zöldségfélék, pirítós, pita tészta, bármi, amihez éppen kedvünk van, és amit otthon találunk. Jöjjön  a recept, próbáljátok ki ti is, és nem felejtitek el! Hozzávalók 6 főre:20 dkg füstölt makréla (nagyobb …

Pizza, quiche

Pizzát otthon is!!!!

Korábbi bejegyzésemben olvashattátok beszámolómat a Kuktaparti Főzőiskola pizzakurzusáról. Most megosztom veletek, hogy hogyan készíthetünk otthon is pizzát. Én úgy szeretem, ha leheletvékony a tésztája, csinálhatod vastagabbra is, ha te úgy szereted.A kemencében sült pizza azért persze kicsit más, de talán azt elmondhatjuk, hogy kevés háztartás rendelkezik pizza kemencével, így maradjunk az elektromos sütőnél, amit a …

Édességek TÚRÓS SÜTIK

New York cheesecake eper öntettel

Ez a desszert egy nagy kedvencem. A legjobb benne az, hogy a sajt natúr ízét igazából az epermártás teszi különlegessé. Kóstoltam már csokoládé és karamell mártással is, sőt más gyümölcsökből készített mártásokkal is nagyon finom. Egyszer kipróbálom majd málna, áfonya, vagy például vegyes erdei mártással is. Most azonban a klasszikus receptet csináltam. Következzen a recept! …

GaSZTORIK

Pizza, ahogy én szeretem…

Mint a blogomon is látjátok, rajongok a mediterrán ételekért, ezen belül is az olasz konyha a mindenem, és mindig foglalkoztatott, hogyan kell elkészíteni a tradicionális olasz pizzát. Sajnos sokan csak a pizza  hálózatok vastagtésztás termékeit ismerik, holott a pizza igazán egyszerű, vékony tésztás étel. Nápoly környékéről származik, és a szegény emberek eledele volt. A tradicionális …

Pizza, quiche

Csirkés juhtúrós quiche

Régóta terveztem már, hogy csinálok quichet, ami a francia konyha egyik remeke. Lényegében egy linzertészta, amit általában sós töltelékkel töltenek meg, bár léteznek édes változatai is, szerintem nálunk azért a sós változat van jobban elterjedve. Ami nekem igazán tetszik benne – talán pont ezért lesz nagy kedvencem – hogy egy linzertészta az alapja, a töltelék …

Édességek TÚRÓS SÜTIK

Epres túrótorta

Imádom az epres sütiket, így amíg még szezonja van sokféle édességet készítek vele. Íme egy örök kedvenc. Hozzávalók:Piskótához: 3 tojás, 7 dkg kristálycukor, 8 dkg liszt, 1 ek olajKrémhez: 25 dkg túró, 4 dkg kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor, 2 db tojássárgája, 0,5 dl tejszín, 1 citrom reszelt héja, és leve, 1 dkg zselatin, 0,8 …

Édességek

Tiramisu – Az olasz klasszikus

Vasárnap fél órám volt a vendégek érkezéséig a desszertre, ezért ezt a gyors finomságot készítettem.Arra figyelj oda, hogy összeállítás után legalább 2 órát hagyd még hűtőben pihentetni. Hozzávalók 8 személyre:500 g mascarpone, 400 g babapiskóta, 6 tojás, 120 g cukor, 3 adag eszpresszó kávé, amit még finomabbá tehetünk egy kis amaretto likőrrel, kakaópor Elkészítése:Lefőzöm a …